Amikor megszüntetek mindent a kívül látens teljességből, amikor a színtelen vetületekben rátalálok egy kép hangjára, amikor egy akkord emléket vetít agyamból, amikor azt hiszem tejet iszom, amikor azt hiszem kenyeret eszem, amikor azt hiszem fát ültetek, amikor azt hiszem gondolkodom, amikor azt hiszem találkozom, amikor azt hiszem beszélgetek, amikor azt hiszem szeretek, amikor azt hiszem megértem, mindig teljes a felismerés, hogy csak a visszatérés önmagamhoz képes bennem újra fogalmazni létem valósnak vélt értelmét.
